10 hely ahová nem érdemes nyaralni menni az idén!
10 furcsa és veszélyes úti cél, melyeket csak azoknak ajánlunk, akik extrém izgalmakra vágynak, a többieknek már az is elég hogy olvasnak ezekről a helyekről:
10
A Nagy csendes-óceáni hulladék-sziget egy hatalmas kiterjedésű úszó szemét mező a Csendes-óceán északi részén. A legfrissebb becslések szerint a kiterjedése nagyobb, mint az amerikai Texas állam, sőt egyesek szerint az Egyesült Államok egész területénél is nagyobb, azonban a pontos mérete nem ismert. A sziget óriási mennyiségű lebegő műanyagból, kémiai szennyeződésből és egyéb törmelékből áll, amelyeket csapdába ejtett az óceán áramlatainak körforgása. A szemét sziget nagyobb része a víz felszíne alatt található. Nem egy turisztikai látványosság az már biztos.
9
Az Izu-szigetek egy vulkanikus szigetcsoport dél-keletre a japán Honshu szigettől. A szigeteken két város és hat falu helyezkedik el. A legnagyobb város Izu Oshima, vagy egyszerűen csak Oshima. A szigetek vulkanikus jellege miatt a környéken folyamatosan erős, átható kén szag terjeng. A lakosokat a vulkáni tevékenység és a veszélyesen magas szintű gázkoncentráció miatt evakuáltak 1953-ban majd legutóbb 2000-ben ismételten. A lakosok 2005-ben visszatértek otthonaikba, de folyamatosan gázálarcot kell viselniük, mert a gáz szintje bármikor hirtelen halálos szintre emelkedhet. Ha ide akarsz látogatni szerezz be egy megbízható gázálarcot.
8
1971-ben a türkmenisztáni Derweze közelében folytatott fúrások során a geológusok véletlenül belefúrtak egy földgázzal telített földalatti barlangba, aminek határsára a fúrótorony alatt beomlott a föld és keletkezett egy 50-100 méter átmérőjű óriási lyuk. Annak elkerülése érdekében, hogy a mérgező gázok a légkörbe jussanak, a tudósok úgy döntöttek,hogy felgyújtják a keletkezett krátert A geológusok azt remélték, hogy a tűz néhány napon belül kialszik, de nem így lett. A kráter a mai napig is ég folyamatosan, 39 éve… A helyiek elnevezték a krátert a Pokol tornácának. Mint látható a fenti képen, csodálatosan szép a folyamatosan lángoló lyuk, azonban mégis minden bizonnyal ez az egyik olyan hely, ahová nem akar az ember nyaralni menni.
7
Az olaszországi Padova városában az 1500-as években hozták létre az első olyan botanikus kertet, amelyben kizárólag gyógy-és mérgező növényeket termesztettek. Ez ihlette ezt az angliai kertet is, ahol kizárólag olyan mérgező növényeket termesztenek, amelyek halálosak lehetnek az emberi szervezetre. A gyilkos növények mellett a kertnek engedélye van olyan növények termesztésére is, mint a kannabisz és a kokacserje, mely növényeket – érthető okokból – szigorú biztonsági intézkedések mellett hatalmas rácsok mögött nevelik.
6
Az azbeszt egy természetben előforduló ásvány, amely rendkívül értékes magas tűzálló és hangelnyelő tulajdonsága miatt. Sajnálatosan azonban óriási hátránya, hogy számos betegség, így többek között a rák okozója lehet. Annyira veszélyes, hogy az Európai Unió betiltotta az azbeszt bányászatát és bármiféle felhasználását egész Európában. Azok számára, akik ennek ellenére szeretnének azbeszthez jutni, még nincs minden veszve. Kanadában a Thetford Mines nevű külszíni bánya egy mai napig is működő és látogatható azbeszt bánya! Hihetetlen, de az itt dolgozó bányászok nem kötelesek viselni semmiféle védőfelszerelést a légutaik védelme érdekében, sőt a termelés során keletkezett azbeszt hulladékot a közeli város határában gyűjtik. A bányába egyébként szerveznek buszos kirándulásokat is (A részvétel ingyenes, hitted volna?). Mindenesetre ha úgy döntesz, hogy ide szervezed a nyári vakációdat, ne felejtsd otthon a sugárzás ellen védő overálodat.
5
A burmai Ramree sziget mocsarai a világ legnagyobb és legveszélyesebb sósvízi krokodiljainak ezreit rejtik. Ezek a krokodilok gyakran támadnak rá a territóriumukra merészkedő emberekre, főként a párzási és költési időszakban. A második világháború délkelet-ázsiai hadszínterén hat héten keresztül harcoltak itt katonák a burmai hadjárat során. Korabeli leírás egy szörnyű éjszakáról: “Az az éjszaka (1945. február 19.) volt a legborzalmasabb, amit a csapat tagjai valaha is átéltek. Elszórt fegyverropogás hasította ketté a koromsötét mocsár csendjét, majd a sebesült emberek jajveszékelését hallottuk, ahogyan összeroppantották őket a hatalmas hüllők állkapcsai, majd démoni hörgő, forgó, csapkodó táncba kezdtek, mintha csak a pokol teremtményei jöttek volna a földre. Ezután hajnalban megérkeztek a keselyűk, hogy elpusztítsanak minden morzsát amit a krokodilok meghagytak … a szigetre érkező körülbelül 1000 japán katonából, csupán 20 élte túl Ramree pokoli mocsarait. “ Nos, ha belegondolsz hogy a mocsár a krokodilokon túl maláriát hordozó szúnyogok és mérges skorpiók millióinak otthona is, beláthatod, hogy nem pont ideális hely a nyugodt kikapcsolódásra ez a mocsár.
4
Az észak-Yungas főút (a Halál útja) egy 61 kilométer hosszú út, mely La Paz és Coroico városokat köti össze. Az út attól vált hírhedtté, hogy átlagosan évi 200-300 utas leli halálát ezen az úton amiatt, hogy az út melletti szakadékba zuhan. Az utat megszámlálhatatlan kereszt szegélyezi már jelezvén azt a helyet, ahol egy autó lesodródott az útról. Az utat paraguayi rabok építették az 1930-as években. Ez azon kevés utak egyike, amely összeköti az Amazonas esőerdőt Észak-Bolíviával. Az út mindenhol egysávos, a legtöbb helyen 3,2 méter széles vagy keskenyebb és védőkorlát sehol sincs. Tovább növeli a veszélyt, hogy a gyakori esők, a köd vagy éppen a szálló por miatt a látási viszonyok is korlátozottak. Sok helyen az út felülete sáros, és fölcsuszamlások is nehezítik az előre haladást. Ilyen körülmények között az út használatát senkinek nem ajánljuk xD.
3
2001 tavaszán a vulkáni tevékenység a Kaszpi-tenger azerbajdzsáni partjánál létrehozott egy teljesen új sziget. Ezt követően 2001 októberében ismét volt egy látványos vulkánkitörés Azerbajdzsánban, Lokbatan közelében, azonban nem sérült meg senki és a lakosságot sem kellett kitelepíteni. Az igazság az, hogy Azerbajdzsánban nincs egy árva aktív vulkán sem… legalábbis nincs a szokásos értelemben vett vulkán. Azerbajdzsánban ugyanis iszap vulkánok vannak, abból viszont több száz. Az iszap vulkánok kevéssé ismert rokonai a sokkal gyakoribb és ismertebb “magmás” társaiknak. A sár vulkánok ritkán törnek ki látványosan ezért általában nem is tekintik azokat veszélyesnek – hacsak nem vagy épp ott a rossz időben: húsz évente egyszer a sár vulkán óriási erővel robban ki, több száz méter magas lángot lőve az égbe. Ilyenkor több száz tonna iszappal terül be a környező területet. Egyszer egy kitörés alkalmával, a lángok 15 km-es távolságból is láthatóak voltak és a környék a kitörést követő 3. napon is még mindig égett.
2
A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. A lakosság evakuálását követően a terület köré egy 30 km-es tilalmi zónát húztak. Az erős katonai jelenlét és sugárzásveszély ellenére a sebtében elhagyott épületeket rendszeresen fosztogatják, sőt jónéhány korábbi lakos úgy döntött, hogy illegálisan visszatér az otthonába. Becslések szerint jelenleg is 400-an élnek az övezetben. 2040-ig ne tervezz ide vakációt…
1
Brazíliában, São Paulo-tól délre található az Ilha de Queimada Grande azaz a Kígyó-sziget. A sziget az emberi civilizációtól teljességgel érintetlen, nem véletlenül. A kutatók számítása szerint a szigeten négyzetméterenként 1-5 kígyó él. Ez a szám talán nem lenne olyan szörnyű, ha pár centis ártalmatlan vízisiklók élnének itt. A Kígyó-szigeten azonban egy egyedülálló vipera faj él: az arany lándzsakígyó. A kígyómaráshoz kapcsolódó halálesetek 90%-ért ez a kígyó felelős Brazíliában. A Kígyó-sziget réme több mint fél méter hosszúra megnő, és mérge azonnali halált okoz. A Kígyó-sziget annyira veszélyes hely, hogy kizárólag engedéllyel lehet látogatni.










közösségi portál
Napilink.com
MegaLike
Sziasztok!
Csernobil szerintem nem jó ebbe a top10be!
Én a legjobb uticélok közé tenném,én nagyon élveztem.
Ketten mentünk meg a vezetőnk, nagyon érdekes volt.